Élet az Atlanti-óceán közepén

munka az Atlanti óceánon

Itt minden nagyon más: először is 70 láb hosszú (kb. 22 méter) és olyan 10-12 méter széles – körülötte víz. Aztán: ez egy verseny, nem hajókázás, mint az sokszor elhangzik. Az élet a korábbi versenyeken jól kipróbált rend szerint zajlik: este 8 és reggel 8 között 3×4 órás, reggel 8 és este 8 között 2×6 órás váltásban dolgozik a fedélzeten a két csapatra osztott legénység – a létszámtól függően egyszerre 8-9-en vagyunk a fedélzeten, ketten konyhamalacok, akik lent elég embert próbáló környezetben főznek és takarítanak.

Hogy 20 idegenből minél hamarabb jól teljesítő csapat váljon, ahhoz kell ez a rendszerbe foglalt fegyelmezett munka. Nem megy minden zökkenőmentesen, mert a résztvevők gyakorlottsága elég eltérő. A tréning arra volt jó, hogy közös nyelvet teremtsen, de a gyakorlatra sokunknak nagy szüksége van. Nekem kiváltképpen: ugye ez életem első vitorlás kalandja, és sokszor érzem úgy, mintha fordított sorrendben csinálnám. Van egy kis krumpliszsák-érzésem néha, amit letámasztottak a sarokba … és úgymaradt.

A kapitány csak akkor van a fedélzeten, ha határozott instrukciót ad a követendő irányt illetően, vagy ha valami nagy galiba van. Pl. még az elején elszállt a spinakker kitámasztó rúdjának az árbócon levő kapcsolata – arra a nagy dörrenésre ébredt és szerintem 10 másodpercen belül a fedélzeten volt. Mindig ruhában alszik – itt fogtam fel, hogy okkal. Amúgy ez a tönkrement rúd volt az oka annak (többek közt), hogy az amúgy jó hátszelet egyáltalán nem tudtuk megfelelően kihasználni, más stratégiát kellett választani illetve követni. Ami persze később nagyon is nyerőnek bizonyult, igaz, hogy addig eltelt vagy 4000 tengeri mérföld, mire ez láthatóvá vált.

Ezen az első szakaszon nagyon érdekes volt még számomra az, ahogyan csapatként kezdtünk élni a hajón. Volt dörgés-villámlás, kicsi anyázás, sok-sok sutymorgás, kisebb-nagyobb véd és dacszövetség csoportok – én ezt természetesnek találtam, és szakmailag pedig nagyon érdekesnek. Az elején rémesen sok főnök látszott lenni, rengeteg világbajnok ötlettel – a baj az volt, hogy lassabban ment a hajó – úgyhogy ez nem volt sokáig tartható. Megfelelő diplomáciával így-úgy mederbe tereltük az ügyet.

A kapitány sose szól bele ezekbe a, mondjuk, villongásokba. De látom, hogy semmi nem kerüli el a figyelmét. Vakon bízunk benne. Kemény és megengedő egyszerre, és nagyon emberi. Pláne most, hogy még Penelopé, kedvenc plüss pingvinje is megérkezett hozzá kalandos kerülőutakon. Hát – még kitartanak a vicces megjegyzéseink az üggyel kapcsolatban…

 

By tereziakoczka

One comment on “Élet az Atlanti-óceán közepén

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s