Feldmár András: “A boldogság egy mellékhatás”

Kivételesen olyasmit osztok most meg veletek, amit nem én írtam, hanem Szily Nóra.

De megfontolásra ajánlom a benne lévő gondolatokat, talán tudtok mit kezdeni velük 2014-ben. BUÉK mindannyiótoknak.

Image

Feldmár András: “A boldogság egy mellékhatás”

 

Szily Nóra

Life.hu, 2013.december 29.

 

 

 

Évek óta gyűjtöm a könyveit, a gondolatait. Úgy vélem és remélem, hogy egy vele készült beszélgetés méltó módja annak, hogy olyan új évet kívánjak mindenkinek, amelyben a boldogság egyszer csak megérkezik mint mellékhatás!

 Közeledik 2013 vége. Ilyentájt sokan megcsinálják az elmúlt év leltárját, és fogadalmakat tesznek az újévre. Szerinted van értelme a fogadalomnak? Megvalósulhat? Létezhet?

 Nemcsak hogy létezhet, létezik is, csak az embernek komolyan kell gondolnia.

Mindenki komolyan gondolja… Hogy leteszi a cigarettát, abbahagyja a csokizabálást, az ivást, a tunyulást – hogy minden más lesz.

 Mondok egy példát. R. D. Laing, a tanítómesterem nagyon sokat ivott. Mint a skótok általában. Másfél évvel a halála előtt felvetettem neki, hogy csináljunk egy csoportot azoknak, akik mindenféle függőségben élnek. Tetszett neki az ötlet, és átjött Londonból Vancouverbe. Elvittem egy étterembe, ahol két nagy Coca-Colát kért és egy nagy kanna kávét. Mondom: Mi történt? Azt válaszolta: “Amikor megegyeztem veled, hogy jövök, akkor fel kellett adnom a függőségemet. Azok, akik a csoportba jönnek, mind olyanok lesznek, mint én. Hogyha én nem tudom abbahagyni, akkor hogy tudnám elmondani másoknak, hogyan kell csinálni?” Ő egyébként soha nem gondolta magát alkoholistának, mások mondták rá, hogy az volt. De szerintem alkoholista nincs, csak léteznek olyan emberek, akik inkább isznak, mint hogy mást csináljanak. Ez nem függőség. Laing egy évvel a jövetele előtt a következőképpen búcsúzott el az ivástól: egy pohárba betöltötte a kedvenc whiskyjét és megígérte magának, hogy ez lesz az utolsó alkohol, ami az ajkain keresztül a szájába fog ömleni addig, ameddig él. Kiélvezte minden cseppjét, hogy emlékezzen rá, milyen jó a whisky. Az utolsó kortyig élvezte és aztán soha többé nem ivott.

De min múlik, András, hogy a január elsején tett fogadalomba pár nap vagy hét után a legtöbben belebukunk?

 Nem buksz. Csak nem gondoltad komolyan. Én tudom, hol történik az a bizonyos változás, ami miatt nem sikerül. Mindig ugyanarról van szó. Legyen szó cigarettáról, alkoholról, csokiról, szexről – bármiről. Ott van a választási pont, amikor újra jön a vágy, hogy nagyon szeretném csinálni… És akkor az ember azt mondja magának: “Nem érdekel, hogy megígértem magamnak, soha többé nem csinálom.” Mi van a háttérben? Az, hogy tulajdonképpen nem határoztam el igazán, csak úgy tettem, mintha elhatároztam volna. A valódi elhatározás ugyanis az, hogy akárhogy érzem magam, tényleg soha többé nem teszem. Nem pedig az, hogy addig nem csinálom, amíg rám nem tör a vágy. A herointól is meg lehet szabadulni, hogyha az ember komolyan veszi és fontosnak tartja önmagát. Aki azt mondja, hogy tulajdonképpen nem akarok rágyújtani, de mégis cigarettázom, az hazudik. Nem mond igazat. Ha őszinte lenne, akkor ha valaki rászól, hogy “Ne csináld!”, akkor azt válaszolná: “Menj a francba, még ha 20 évvel kevesebbet élek is, nekem így a jó, mert szerintem nem érdemes cigi nélkül élni!”. Akkor látom az igazat, a valóst, és nem hazudok. Cigarettázom, mert szeretek cigarettázni. Iszom, mert jobban szeretek inni, mint veled lenni. Inkább megölöm magam azzal, amit csinálok. Ennyi. Úgyis meg fogok halni, és nem akarok füst vagy alkohol, vagy bármi más nélkül élni. Ez egyfajta igazság. Mint ahogy az is, ha valaki nem akar csinálni valamit és tényleg nem teszi. Ez is kongruens, az is kongruens. A lényeg az, hogy igazán mit akarok.

Tudod, létezik az a mondat: Akarok én, de nem bírok…

 Ez egy hazugság. Akarok akarni, de nem akarok. Az, aki csak akar akarni – igazából nem akar.

Azt mondtad az előadásodon, hogy amikor egy szokást meg akarunk változtatni, akkor a cselekvést le kell lassítani. Hogy ne tegyük ugyanazt reflexből, hanem észrevegyük a választási pontot.

Igen. Mint amikor egy útelágazáshoz érsz, ahol eddig mindig automatikusan balra mentél. Ha lelassulsz, észreveheted a másik irányt – kapcsolhatsz, hogy na, most mégis jobbra megyek, nem pedig arra, amerre mindig is szoktam. Így ki lehet építeni egy másik szokást. De egy pillanatig se higgyük, hogy minden szokás rossz! Amikor 35 éves koromban terápiában voltam, készítettem egy hosszú listát a szokásaimról. Kipipáltam azt, amit meg akarok tartani, és egy X-et tettem azok mellé, amiktől meg akartam szabadulni. Megcsináltam. Tegyél így! De ne várj! Tedd meg ma.

A fogadalom általában úgy szól: “Holnaptól nem…” Semmit sem szabad holnaptól csinálni?

Dehogynem, csak tudd, hogy meghalhatsz ma. Ez a buddhisták legfontosabb koanja. Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. Az időpontja nem biztos. Nem tudhatod sem a sajátodét, sem azokét, akiket szeretsz. Ezek tudatában fel kell tenni a kérdést: Hogyan éljek? Az én magamnak adott válaszom erre az, hogyha valamit csinálni akarok, azt MOST csináljam, ha valamit mondani akarok neked, azt MOST mondjam, mert tíz perc múlva már lehet, hogy egyikünk nincs itt.

Te is szoktál leltárt csinálni? Számít valamit, hogy egyik év után jön a másik?

Nem. Nekem nem kell semmit sem végiggondolni, én igyekszem jelen lenni a mostban. Ha pedig bajban vagyok, akkor másfelé kormányozok.

Hogy tesztelhetném, kellene-e másfelé kormányozni? Sokszor hangsúlyozod, hogy legyünk önazonosak.

Nem kell annak lenni. De szerintem hülyeség, ha valaki nem az.

Milyen kérdéseket kéne feltennem magamnak, hogy rájöjjek, mi az, ami pusztán szerep, megfelelni akarás, és ami nem is én vagyok igazán? Ha szeretném levetni a kényszereket, amiket talán magam sem ismerek fel, érzem inkább, mint tudom.

 Csak metaforában tudok neked válaszolni. Az embernek oda kell figyelnie a saját szívére. Hallgasd meg, hogy mit mond a szíved. Vannak olyan vágyaink, amiket belénk injekcióztak. Amiket más akart, hogy mi vágyjunk. Sok olyan vágyunk volt, amire valaki azt mondta, nem jók, és száműztük őket valahova messzire. A szívünk pontosan tudja, hogy mit akarunk, és mit nem akarunk. Ha az egysejtű organizmusok tudják, mit akarnak, akkor te is tudod! Vannak olyan egyszerű lények, amelyek az egész életüket úgy élik, hogy több fényt akarnak. És mindig a fény után mennek. Vannak mások, akiket nem érdekel a fény, hanem a nedvességre vágynak. Ők állandóan abban az irányba mennek, ahol több a víz. Ha elkezded hallgatni, mi van a szívedben, először lehet, hogy a szívedben csend lesz, egy szót sem fog hozzád szólni. Miért? Mert mérges rád. Mert elárultad, mert nem vetted komolyan, mert soha nem hallgattál rá, már évek óta nem figyeltél a szavára. Én azt tanácsolnám, hogy minden nap hallgass a szívedre, még akkor is, ha semmit se mond! Teréz anya legkedvencebb imája az volt, hogy “Figyelj oda, még akkor is, ha a szívedben csend van!” És lehet, hogy három éven át kell hallgatnod a szíved csendjét. Lehet, hogy a szíved csak akkor hiszi el neked, hogy most már komolyan fogod venni, és akkor mondja meg neked, hogy mit akar. De egyszer csak megszólal. Hidd el, figyelj és várj!

Az egysejtűek közül van, aki a fény felé törekszik, van, aki a nedvesség felé, általában azt szoktuk mondani, hogy az ember a boldogság felé törekszik.

 A boldogság felé nem lehet menni. A boldogság egy mellékhatás. Akkor jön el, amikor úgy dolgozom, és úgy létezem egy adott pillanatban, hogy még időm sincs másról gondolkodni. Mint amikor olyan gyorsan vezetek egy autót, hogyha egy picit is gyorsabban mennék, akkor karamboloznék, ha pedig lassabban mennék, akkor gondolkozhatnék arról, hogy mit ettem tegnap vacsorára. De létezik egy sebesség, aminél se egyik, se a másik nem történhet meg. Amikor minden talentumomat, erőmet, figyelmemet beleteszem abba, amit épp csinálok. A munkámba, vagy valakivel való együttlétbe, egy beszélgetésbe – bármibe. Ezt nevezi Csíkszentmihályi flow-nak. A flow mellékhatása a boldogság.

Vagyis a flow megtalálása a feladat?

 Igen. Addig ne nyugodj, míg meg nem találod. Figyeld magad egy adott szituációban. Ha nincs flow, akkor gyorsan lépj tovább egy másikba. Ha ott sincs, menj tovább! Egészen addig, amíg egyszer csak érzed, hogy megvan. A flow az, amikor az ember nem unatkozik. Ha túl nagy feladat az, amit meg kell tennem önmagamhoz képest, akkor szorongok. Ha túl kevés, akkor unatkozom. A flow a szorongás és az unalom között az a pici út, ahol se nem szorongok, se nem unatkozom – ez a boldogság.

By tereziakoczka

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s