Versenyben …

Az alábbi szöveget nem én írtam, hanem egyik matróztársam, miután hazament – ő csak két szakaszon tartott velünk a Déli Óceánon. Kb. másfél hónapja kértem az engedélyét, hogy lefordítsam és közzétegyem a szöveget az oldalamon, de miután nem érkezett válasz, ezt beleegyezésnek vettem.

Nagyon jól megírt szöveg – én a korlátozott angol tudásommal a nyomába sem értem volna. Nem lettem volna képes ilyen jól érzékeltetni, milyen is az, amikor a természet próbára tesz bennünket a végsőkig a Déli Óceánon.

Jó olvasást!

Kösz, Shipi, hiányzol nekünk 🙂

Image

A kormánynál…

Akkor íme a szöveg:

“Nemrégiben nyugdíjazott résztvevőként jó látni azokat az üzeneteket, amelyekben a szárazföldön lévők arra buzdítják a hajón lévőket, hogy csak legyen bennük a versenyszellem erős, és hogy nem kérdéses, hogy mi aztán pódiumon leszünk, ha nem éppen megnyerjük a versenyt.

 De mindannyiótoknak, akik éppen most készültök a hajóra, talán érdekes lehet megtudni, mit is jelent valójában ezt az elvárt eredményt létrehozni.

 Valamennyi sportra igaz: ha gyorsabban akarsz futni, magasabbra akarsz ugrani vagy messzebbre akarsz valamit dobni, akkor keményebben kell edzeni és dolgozni. És persze a legtöbb sporthoz értő ember azt is megmondhatja, hogy a győzni akarásra is szükség van. Azaz még akkor is akarni kell a győzelmet, amikor fizikailag és mentálisan kimerült vagy.

 A vitorlázással kapcsolatban az a helyzet, hogy könyörtelen: napi 24 órát vesz igénybe 3 vagy több héten keresztül.

 Egy hajó esetében gyorsabbnak lenni azt jelenti, hogy keményebben dolgozni. Erős szembeszélben a hajó túlságosan is megdől, és folyamatosan kalapálják a hullámok. Felgyorsulva rohan előre, amikor egy hullám a hátára veszi, majd hirtelen lefékeződik és elenáll, amint a következő hullámnak ütközik. És ezt csinálja órákon keresztül, nappal és éjjel, napokon keresztül.

 Na ilyen körülmények között ébresztenek éjjel fél 4-kor a 4 órakor kezdődő szolgálathoz. Ha a szél elleni oldalon alszol, akkor az elmúlt 3 órát azzal töltötted, hogy megakadályozd, hogy kiguruljál az ágyadból. Ahogyan óvatosan leengeded az ágyad oldalául szolgáló ponyvát, akkor az oldalirányú erő és a gravitáció együttesen próbálnak vagy előre, a szembenlévő fal felé vagy hátrafelé az ágyadra visszalökdösni – de leginkább gyors egymásutánban mindkét irányba.

 Az összes energiádra szükséged van, hogy egy félig-meddig kontrollált mozdulattal kizöttyenj az ágyadból. A három órás alvás fárasztó volt, az előző szolgálat a fedélzeten meg kimerítő. Fájnak a karjaid, fáj a hátad, az ujjaid sebesek a kötelektől meg a vitorláktól.

 10 perccel a szolgálatod megkezdése előtt a fedélzeten kell lenned, hogy az előző váltás időben befejezhesse a szolgálatot. Valószínűleg félig vagy teljesen felöltözve feküdtél le korábban, mivel az alvás akkora kiváltság, hogy vagy nem akarod az időt a ruhacserével tölteni, vagy egyszerűen csak úgy találod, hogy az túl nagy erőfeszítés. Azt is figyelembe kell venned, hogy vészhelyzetben mindenkit a fedélzetre hívhatnak, és akkor elvárják, hogy csak a csizmádat és a mentőmellényedet kapd magadra – kínos és hideg is, ha egy szál gatyában feküdtél le. Ez történt a 3. versenyszakasz alkalmával (nem a gatya, hanem a ’mindenki a fedélzetre’ parancs), amikor egy átlagos erősségét tekintve100 csomós szélbe keveredtünk és a navigációs helyiségben Kris 134 csomót, Adam a kormánynál pedig több, mint 120 csomót látott a műszeren, mielőtt a szél és a hullámzás ereje kinyomta volna a kormányállásból.

 Csak nézd meg ezt a sebességet km/órában és képzeld el a szél erejét az autópályán rohanó autód nyitott ablakán kidugott fejeden. Na most ebben a helyzetben másszál ki a dobálózó fedélzetre, ahol nem látsz semmit a szembecsapó jeges esőtől, és ordíts, hogy a melletted álló meghallja, amit mondasz. A fedélzeten zűrzavart találsz: a vitorlákat le kell szerelni, a kötelek csapódnak össze-vissza, a társaid kiabálnak és kapkodnak utánuk. Nincs idő arra, hogy Pete gondos instrukcióira várj, körülnézel, hogy mit kell csinálni, hogy tudsz segíteni, mi a legfontosabb abban a pillanatban.

 Érted már? Nos, melyikőtök akar kimenni a hajó elejébe, hogy a vitorlákkal bírkózzon? Melyikőtök akar még mindig nyerni?

 Mindegy, folytassuk a fél négyes ébresztésnél. Miközben az egyik kezeddel kapaszkodsz (a legtöbb bordatörés és sebesülés a fedélzet alatt, és nem a fedélzeten történik), a tompított vörös fénynél a másikkal kitapogatod a fejlámpádat, a meleg cuccaidat, a mentőmellényt (amelyeket valószínűleg levetettél) és a csizmádat.

 A csizmád valószínűleg nedves az előző szolgálat óta (a legtöbb csizma beázik, még azok is, amelyek egyébként nem tették eddig), de nem nagyon törődsz vele, mert a sós levegőben a lábad amúgy is nedves az előző szolgálat óta.

 Elküzdöd magad, elbotladozol a nedves ruhákat tároló fülkéig. Egyik kezeddel még mindig kapaszkodva botladozol és fáradt társaidat kerülgeted, előzékenyen várakozol a sorodra, hogy utat törhess végre a vízhatlan ruháidat tartó kampóhoz és leakasztod őket. Néha egyesek rossz kampóra akasztják a ruhájukat, vagy a tied leesett a kampóról a fülke alján összegyűlő vízbe. Ettől nem vagy nagyon boldog, de a ruhád úgyis nedves és büdös, úgyhogy szembesülsz az egyes számú kihívással: képes vagy-e kedvesen (de az istenért, ne túl kedvesen) segíteni azoknak, akik rosszabbul érzik magukat, mint te.

 Na akkor most fel kell venned a vízzáró külső ruhát, amihez két kéz kell. És akkor rád tör a balsejtelem, hogy valószínűleg pisilned kell majd és kevés rosszabb dolog van, mint a nagynehezen magadra húzott holmit levetni, majd kezdeni az egész nyavalyás folyamatot elölről.

 Na igen, a klotyók (angolul: head = fej). Lelököd a leakasztott viharruhát a bárhol szabadon maradt folyosóra és reménykedsz, hogy az egyik a két kis helyiségből szabad, és elverekeded magadat odáig. Hogy ezeket miért hívják ’fej’-nek? Talán mert nem akkorák, hogy a fejed is beférjen, vagy esetleg azért, mert meg kell támasztanod a fejedet a kis kocka egyik sarkában, hogy a feltétlenül szükséges második kezed felszabaduljon, vagy talán azért, mert amikor legutoljára itt voltál, a fejedet hányás közben a csésze fölé tartottad? Nem tudni…

 Rossz időben a klotyó nem barátságos hely. Még a legszorgalmasabb takarítás esetén is hajnali fél négykor a padlóján vizelet és tengervíz lötykölődik egyik faltól a másikig, a hajó mozgásának megfelelően, a helyzethez illő illatot produkálva. A csizma viselése erőteljesen ajánlott. Gyorsan megtanulod értékelni a rendszeres takarítást, amelynek során a hajó tényleg tiszta és fertőtlenített bármilyen helyzetben.

 Akik olvassák Nick Bush blogját azok tudják, hogyan kell minimalizálni annak kockázatát, hogy lepisiljük a nadrágunk szárát. A folytonosan változó oldalirányú erőhatás és a gravitáció (amikor a hajó lezöttyen egy hullámról, akkor te és minden szabadon mozgó tárgy felfelé mozdul el) miatt semmi sem hülyebiztos, vagy mondhatnám vízálló, mindazonáltal én a jól bevált, régimódi leülős/tartós módszert preferálom. Egyesek szerint lassú és kissé unalmas, de ez a módszer meg azzal a veszéllyel jár, hogy a WC csésze egy lötykölődős bidéhez fog hasonlítani. Szóval ha nem akarsz örökké ott maradni, akkor először is gyorsan pumpálni kezded a szivattyút, de persze óvatosan, mert a hajó bakugrásokkal mozog, a te mozgásod pedig gátolva van a bokádra lasszóként tekeredő ruházatod miatt.  Szóval vadul pumpálsz, és reménykedsz, hogy nem dugul el, majd ugyanolyan elánnal felrángatod az alsónadrágodat és a nadrágodat. Az olvasó megpróbálhatja a következő alkalommal csak az egyik kezét használva felhúzni és rendberakni a ruházatát. Aztán képzelje el mindezt úgy, hogy a hajó felváltva dől mindkét irányba vagy 40%-ot. (A lányoknak sem könnyebb – KT)

 Még egy kicsit a viharruháról: ha elég hosszú a lábad, akkor a dőlés szerinti magasabb oldalon le tudsz úgy ülni, hogy a lábadat a konyhapultnak támasztod. Ha nem elég hosszú, akkor kénytelen vagy a másik oldalon ülni és hagyni, hogy a dőlés miatt a falnak nyomjon a hajó.

 Hosszú láb egyenlő a nagy lábfejjel, segítség, ha leveszed a csizmád a viharruhád nadrágjának felvétele előtt – de ekkorra már tengeribeteg vagy.

 Egész rendesen kitartottál, de két napnyi erős szél után a testednek elege lett. Rajtad van már a ruházatod meleg közbenső rétege és a viharruha alja – és ez már meleg, túl meleg.

 A csizmád is rajtad van, mostmár csak fel kell venned a viharruha kabátját a fejeden keresztül. A mozdulataid kapkodóak, kicsit pánikolsz is: a fedélzeten hidegebb van, ott jobban fogod érezni magad, nem szeretnéd a társaidat kényelmetlen helyzetbe hozni, a gondolat, hogy mások előtt hánysz, idegesítő.

 Az elkerülhetetlen persze megtörténik, úgyhogy megtámadod a szemetesbödönt, szerencsésen eléred, mielőtt a gyomrod rángatózni kezd, az összes erőd elhagy, mialatt belehánysz a szemetesbe. Fekszel a földön, mert képtelen vagy felállni, és hánysz, amíg van valami a gyomrodban.

 Minden egyéb helyzetben ágyba mennél, amíg jobban nem érzed magad. Ha van társad, ő megértene és gondodat viselné.

 De itt ez nem így van.

 Az ágyadat ugyanis megosztod egy társaddal, aki fázik, a ruhája nedves és aludnia kell. El kell döntened, hogy összekuporodsz valahol egy viszonylagosan kényelmes helyen, talán van is egy üres ágy. Vágysz lefeküdni valahol, amíg a hányinger elmúlik – de tekintettel arra, hogy a társaidnak ez akár 2-3 napig is eltarthat – ha mindenkivel ez történik, ki fogja kezelni a hajót?

 Hallod, hogy a fedélzeten a társaid már hangosan mondják a számaikat (mindenkinek van száma, így a sötétben ellenőrizni lehet, vajon mindenki ott van-e). Összeszeded a maradék erődet, magaddal viszel két kis szemeteszacskót vész esetére, felkapod és bekötöd a biztonsági mellényedet és kimégy a sötétbe.

 Szóval most szolgálatban vagy. A hajó még mindig bukdácsol a hullámokon, időnként azok átcsapnak a fedélzeten, egy adag vizet zúdítva rád, de a ruhád állja a sarat (feltéve, hogy a nyakad és a csuklód körül szorosra húztad a gumiszalagot).

 Pete a fedélzetre jön, ami azt jelenti, hogy vitorlát cserélünk. A szél erősödött, a 2-es számút le, a hármast felhúzzuk.

 Az egyetlen biztonságos módja a vitorlacserének a meglehetősen szűk orrban, ha felülsz a csupasz korlátra…

 Ha a fizikumod lehetővé teszi, akkor te ülsz az orrban a korláton.

 A kapucnikat le kell venni, mert csak így lehet hallani a jóváhagyó ordításokat vagy az esetleges utasításokat, amelyeket a hajó hátuljában lévő szerencsés flótások osztogatnak – és akkor felkapcsolja valaki a fedélzeti világítást.

 A hajóorr veszélyesen bukdácsol a hullámokon, úgyhogy a biztonsági hevederrel kikötöd magad. A hullámok rendszeresen átcsapnak rajtad és a hajón, úgyhogy többször megbillensz, és szenvedve keresed az egyensúlyodat. Néhány hullám képen csap, és persze közben sós vizet nyelsz, amitől összerándul a hányás után üres és mosanra már fájó gyomrod.

 Némi ordibálás és izgalom után hihetetlen, de képesek voltatok az egyik vitorlát le-, a másikat felhúzni, így szabályosan menekülsz hátra a viszonylagos nyugalomba.

 A szél erősen fúj, úgyhogy a vitorlahajtogatáshoz a könnyebbik utat választod: leülsz a hajó oldalánál, lábadra teszed a vitorlazsákot, amibe a kettes számú vitorla kerül, mielőtt a vitorlatárolóba vándorol alant.

 Még két óra kell, hogy világos legyen, még 3 óra, hogy elmehess a 6 órás pihenődre, miközben azt mormogod a bajszod alatt: „ És ezért én napi 500 fontot fizetek.”

 Mennyit adnál vajon azért, ha most azonnal abbahagyhatnád?

 De hát a kihívás  miatt jöttél, és azt most megkaptad. Érdekes módon minél nagyobb a kihívás, a legénység annál inkább összetartó és persze annál nagyobb a cél elérésekor érzett elégedettség is.

 Van aki fizikailag erős, mások jobban viselik a tengeribetegség tüneteit, vannak, akik nagyszerű tengerészek és vannak, akik nagyszerű szakácsok. Mindenki maga tudja a legjobban, mi módon járulhat hozzá a csapat jólétéhez, de bármi legyen is a hozzájárulás, annál nagyobb, minél inkább felkészült vagy mind fizikailag, mind mentálisan.

 Én reménytelen vagyok a konyhában, úgyhogy nagyon köszönöm Hegs-nek, Visi-nek és mindenki másnak, aki segített túlesnem az első konyhaszolgálaton. Remélem, vissza tudtam fizetni a fedélzeten tanúsított erőfeszítéseimmel.

 Mindezek miatt és mindezek ellenére a Déli Óceánon tapasztalt kihívások és a küzdelmeink óriási kaland volt és kivételezettnek érzem magam, hogy ott lehettem.

 Ugyanezt a teljesítmény felett érzett elégedettséget kívánom a befejezéskor  mindazoknak, akik csak most jönnek. Biztosak lehettek benne, hogy a karosszékem nyugalmából majd azt kérem tőletek: húzzatok bele, csak egy kicsit menjen gyorsabban a hajó.”

Image

… és a konyhában

x A fotókat a Jamica Get All Right kamerájával készítette egyikünk (nem tudni, ki)

 

By tereziakoczka

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s