Qingdao

Hát nem volt egyszerű ideérni. Neptun vagy akárki újra és újra próbára tesz bennünket. Folyamatos szembeszélben, időnként viharos erejű szembeszélben jöttünk egészen Qoingdao-ig, többször óvatosan vitorlázva – az ugyanis gyorsabb volt, mint motorozni. Az utolsó éjszaka viharos szél, eső és szoklatlan hideg tette a megérkezést egyre vágyotabbá. Én konyhás voltam az utolsó napon, úgyhogy megérdemelt teljes éjszakás alvásomat töltöttem – volna, ha a szél nem tartja fogva a hallásomat. Egyszer talán kélpes leszek megírni azokat a hangokat? zenéket?, amelyek nem hagyják az embert aludni, annyira mágikusak.

Március 13.-án, délután két óra körül megérkeztünk. Mindig mondták, hogy Qingdao-ban elképesztő a fogadtatás – igazuk volt. Mazsorett csapat, kinai dobok (biztosan van rendes nevük), tüzijáték, és óriási show, ajándékhegyek, SÖR (azt írja az unokatestvérem az USA-ból, hogy ott az iutteni a legjobb kínai sör) és ennivaló várt bennünket. Laírhatatlan.

Nincs sok időnk. 4 nap maradt a hosszas vándorlás után.

Image

Én ma egy kínai család vendége voltam, 2 másik matróztársammal egyetemben. Elvittek bennünket egy iskolába, ahol a család hölgytagja tanárnő. Az iskolaudvaron fogadott bennünket legalább 5 osztálynyi gyerek, akik harcművészeti bemutatót tartottak, megmutatták, hogyan kell ecsettel kínai írásjeleket alkotni (ez rá a legjobb szó), elhalmoztak bennünket ajándékokkal, és cserébe autogrammot kértek – egy filmsztár hozzám képest … szóval sokszor leírtam a nevemet. Egy kislánytól két szem cukorkát kaptam ajándékba – bár meg tudnám mutatni a szemeit -, egy nagyobbacska lánytól szépséges festményt – remélem haza tudom szállítani épségben.

Ebédre vártak bennünket a családnál, és mivel az egyik Clipper matróz történetesen Laurence Lingard volt (akinek Simplicity nevű londoni étterméről már áradoztam korábban), a desszertet ő ajándékozta a menühöz, úgyhogy elmentünk bevásárolni a hozzávalókat.

Nem tudom felsorolni, mi mindent szolgáltak fel az ebédnél – legyen itt elég annyi, hogy a Budapesten kapható kínainak nevezett ételek valószínű nem Qingdao környékéről származnak J understatement, mondaná a művelt angol. Magyarul pedig a közismert udvarisasságom miatt inkább tartózkodnék a minősítéstől. Nagyon finomakat kaptunk, a család által elkészítve. És megtanultam kínai gombócot készíteni – ugyan kicsit pestiesre sikerültek az első darabok, de majd gyakorlok a Jamaica Get All Right nevű otthonomban.

De kicsit bővebben Laurence desszertjéről: palacsinta friss eperrel és vaníliafagyival töltve. Ez így egyszerű – simple (Simplicity J). De hogy máégse legyen annyira simple (egyszerű), Laurence borsot őrölt frissen a mézben megmelegített eperre. Azt mondja ez így pont, mint a héázasság… hát ha ő mondja J Viszont elképesztően finom.

Tessék kipróbálni. De van egy kérésem: aki kipróbálja, és másnak is ad belőle, kérem említse meg, hogy ezt Lasurence-tőúl tanulta. Szerintem ez így fair.

Vasárnap indulunk San Francisco-ba. Nem igérem, hogy sokat fogok írni azon a szakaszon, ugyanis a híre… nos, az Északi Csendes-óceán (ezt így kell írni helyesen?) híre nagyon vad. És ha ez igaz, akkor én nem leszek képes a zötykölődő, 40 fokban dőlt hajón klaviatúrát használni. A hangfelvételt pedig nem tudom továbbítani… bocsánat.

By tereziakoczka

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s